Egyezmények

A Kiotói Egyezmény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC vagy FCCC) jegyzőkönyve, ami a globál felmelegedés elleni küzdelmet segíti. A UNFCCC egy nemzetközi, környezetvédelmi egyezmény, melynek célja, hogy “stabilizálja a légkörben található üvegházhatású gázok koncentrációját oly mértékben, hogy azzal megelőzzük az éghajlati rendszerre veszélyes emberi beavatkozást.”
Az Egyezmény értelmében 37 ország (az Annex I országok) kötelezi magát, hogy az általuk előállított négy üvegházhatású gáz (ÜG) (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, kén-hexafluorid), valamint két gázcsoport (hidro-fluorokarbonok, perfluoro-karbonok) mennyiségét csökkenti, ill. valamennyi tagország általános kötelezettségeket vállal. Az Annex I országok a megállapodás értelmében 5.2%-kal szorítják le együttes ÜG-kibocsátásukat az 1990-es szint alá. A határértékek nem érintik a nemzetközi szállítmányozás és légi közlekedés kibocsátásait, viszont az ipari gázokra és a kloro-fluorokarbonokra (CFC) vonatkozó korlátokon felül érvényesek, melyeket az ózonréteget lebontó anyagokról rendelkező 1987-es Montreali Egyezmény szabályoz.

Az ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény konferenciája 2009. december 7-étől 18-áig tartott. Dániában, Koppenhágában rendezték meg a Bella Centerben. A konferencia magába foglalta a részes államok 15. konferenciáját, és a kiotói jegyzőkönyv szerinti 5. találkozóját. az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményét, a kiotói jegyzőkönyvet tárgyalták újra. A konferencián az UNFCCC tagországok képviseltették magukat.[1]

A konferenciát megelőzte a Klímaváltozás: Globális kockázatok, Kihívások és Döntések tudományos csúcstalálkozó, amit 2009 márciusában tartottak.

Koppenhágában megállapodás született egy kezdeti, 30 milliárd dolláros pénzügyi csomagról (2010-2012 között), a gyors elindulás érdekében. A hosszabb távú elképzelés értelmében a fejlett országok 2020-ig évi 100 milliárd dollárt mozgósítanának. Az új koppenhágai Zöld Klímaalap alapvető jelentőséggel bír a fejlett és a fejlődő országok közti bizalom és együttműködés kialakításában.

A megállapodás ugyancsak tartalmazza az egyes célok, intézkedések, valamint a finanszírozás megvalósulásának mérését, ellenőrzését ill. az ezekhez kapcsolódó tájékozatásokat érintő általános alapelveket, melyek létfontosságúak ahhoz, hogy a karbonpiacok átláthatósága és felelőssége biztosított legyen.

A COP15 kudarcot vallott abban a tekintetben, hogy nem született egy jogilag kötelező érvényű megállapodás. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi politika alkotói vélhetően kisebb szerepet vállalnak csak a fosszilis üzemanyagokról való leszokás és a pazarló szén-dioxid-kibocsátás megfékezésének ügyét illetően.

Az ENSZ 2010-es Klímaváltozási Konferenciáját a mexikói Cancúnban tartották, 2010. november 29. és december 10. között. A konferencia hivatalosan az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményében (UNFCCC) Részes Felek Konferenciájának 16. ülése (COP 16), valamint a Kiotói Egyezményben Részes Felek Találkozójának 6. ülése (CMP 6). Ezen felül a UNFCCC két állandó tagtestülete – a Tudományos és Műszaki Tanácsadó Albizottság (SBSTA) és a Végrehajtó Albizottság (SBI) – is megtartotta 33. ülését. Az ENSZ 2009-es Klímaváltozási Konferenciáján meghosszabbították a két ideiglenes testület, a Kiotói Egyezmény értelmében meghatározandó további kötelezettségekért felelős ad-hoc munkacsoport (AWG-KP) és a hosszútávú együttműködési intézkedésekért felelős ad-hoc munkacsoport (AWG-LCA) megbízását, akik szintén összeültek.
A gyűlés egy megállapodással zárult, bár ez nem egy kötelező érvényű egyezmény.
A megállapodás elismeri, hogy a klímaváltozás sürgető és potenciálisan visszafordíthatatlan fenyegetést jelent az emberiség és Földünk számára, ezért valamennyi félnek haladéktalanul foglalkoznia kell vele. Megerősíti, hogy a klímaváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása, és valamennyi fél közös, hosszútávú együttműködésen alapuló jövőképet alakított ki a gyűlés céljainak megvalósítása érdekében, beleértve a globális célok elérésén keresztül történő megvalósítást is. Elismeri, hogy az éghajlati rendszer melegedése egyértelmű, és a 20. század közepe óta megfigyelt átlaghőmérséklet-növekedés nagy valószínűséggel az antropogén üvegházhatású gázok koncentrációjának mért növekedéséből adódik, ahogy ezt az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) is megírta a Negyedik Helyzetértékelő Jelentésben.
A megállapodás a fentieken túl elismeri, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását nagymértékben vissza kell szorítani globális szinten, hogy ezáltal a globális átlaghőmérséklet 2°C-nál kevesebbel haladja csak meg az ipari korszak előtti szinteket, valamint a Feleknek haladéktalanul cselekedniük kell, hogy elérjék ezt a hosszú távú célt, a tudományos megállapításokkal összhangban, az igazságosság alapján. Ugyancsak elismeri, hogy az első beszámolóval összefüggésben erősítésre lehet szükség a globális, 1.5°C-os átlaghőmérséklet-növekedéssel kapcsolatban. Tudatában van annak, hogy a klímaváltozással való foglalkozáshoz paradigmaváltásra van szükség, hogy kialakuljon egy alacsony karbon fogyasztású társadalom.
A megállapodás felkéri a gazdag országokat, hogy a Koppenhágai Egyezségben tett ígéreteik értelmében csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint kéri a fejlődő országokat, hogy készítsenek terveket a csökkentésre vonatkozóan.